A magyar családok nehezen viselik az inflációt

A magyar fogyasztók helyzete korántsem kecsegtet közelgő változással, már ami az inflációt jelenti. Az európai piacon kicsiny hazánk sínyli meg legjobban az emelkedő árakat, amin a kamatok, a fogyasztási kölcsönök és a hitelek sem segítenek.

A koronavírus és a háború szavak után leggyakrabban az inflációt halljuk. Már tavaly év végén olvasni lehetett az esetleges aggályokról, de senki sem gondolta volna, hogy ennyire elfajulnak a dolgok. Érdekes, hogy már akkor borúsan néztek a jövőbe, amikor a háború és az elszabaduló árak nem sokkolták a világot. Eddig úgy gondoltuk, hogy csak a keleti országokban történhetnek ilyen jellegű gondok, de most a nyugat is ugyanúgy szenved.

A vásárlók többször is átgondolják, hogy mit tesznek a kosárba

A koronavírus idején a háztartások több pénzt tudtak összespórolni, ami a vásárlási kedvet is meghozta. Hirtelen mindenki lakást vett, költözött, felújított, bár a megtakarítás leginkább a lezárások miatti kényszerből született meg. Hiába kapták meg minden hónapban a fizetésüket, egyszerűen nem tudták hol elkölteni.

A 2021-es év azonban már jó pár változást hozott magával, az emberek hirtelen nem tudtak megtakarítani, elkezdődött a költés és a felélés. A különböző statisztikák szerint egyik évről a másikra valamennyivel csökkent a megtakarítók aránya, bár a többi európai országhoz képest még így is a nagy spórolók közé kerültünk.

Egy újabb probléma: kevesebbet ér a pénz

Már a tavalyi év végén érezni lehetett, hogy az emberek borúlátóan tekintenek a következő évre. Az európaiak harmada tervezett kevesebbet költeni, bár a magyarok a románokkal együtt ennél sokkal pesszimistábbak voltak. Már a téli hónapok során érezni lehetett a forint romlását, ami az idei évben nem látott szinteket ért el. Az inflációt a bolgárok, a portugálok, a csehek és természetesen a magyarok érezték meg, elég volt, ha bementek a megszokott üzletekbe. A romló forint egyenlő az emelkedő árakkal, amik régóta nem látott problémához vezetnek, és éppen az átlagemberek szenvednek tőle.

Ha megkérdezzük a magyarokat, akkor a legtöbbjük nem reménykedik javulásban. Nemcsak az élelmiszerek, hanem az építőanyagok is sokkal drágábbak, ami a következő évben is érződni fog. Az emberek úgy próbálják túlélni az aktuális állapotokat, hogy megpróbálnak kevesebbet költeni. Emellett a válaszadók mintegy 20 százaléka érzi azt, hogy extra munkát kell vállalnia azért, hogy legalább az alapvető termékeket meg tudja venni megának. Az még szomorúbb, hogy olyanok is akadtak, akiknek már most hozzá kellett nyúlniuk a megtakarításukhoz.

Az ingatlanpiac is megáll

A jelenlegi helyzet azt jelenti, hogy a kamatok is emelkednek, így egyre kevesebben vállalják be a hiteleket. Az árak valamiért az egekbe urgottak, közben megálltak az eladások, úgyhogy egy kis türelmi időszak következik. Nem tudni, hogy a nyári hónapok hozták-e ezt a változást, vagy valami sokkal nagyobb horderejű történés áll az egész hátterében. Egy dolog biztos, érdemes jó előre felkészülni, mivel a jelenlegi helyzet még sokkal rosszabbra is fordulhat.

Megosztás

Az alábbi bejegyzések is érdekelhetnek