Nagy mozgások a tőzsdén

Az történelemben először értük meg, hogy a forint átlépje a 400-as lélektani határt az euróval szemben. Bár a maximum 402 forinton stabilizálódott, majd azóta vissza is jött, mindenki érzi, hogy soha nem ért ennyire keveset a magyarok fizetőeszköze.

A tőzsdei mozgásokat figyelve azt tapasztaljuk, hogy a régióból csak a forint gyengül, a lengyel zloty és a cseh korona is tartja még az értékét. Eközben a budapesti értéktőzsde árfolyama is mélypontra süllyedt, így úgy tűnik, hogy nehezen fog visszakúszni az ár a megszokott értékek közé. Az esés azonban nemcsak a forintot érinti.

A Bitcoin is tovább esik

A Bitcoin ára tovább csökken. Június 13-án a digitális valutával 23 000 dolláron kereskedtek, huszonnégy órával később pedig 2020 decembere óta a legalacsonyabb volt az árfolyama, a várakozások szerint pedig 20 800 dollár alá fog esni. Az eseményt a szakemberek közös zuhanásként elemzik, mivel nemcsak a Bitcoinra, hanem más kriptovalutákra, például az Ethereumra és a Luna Terra-ra is hatással van. Az ingadozás olyan mértékű, hogy a teljes kriptopénzpiac a becslések szerint alig egy hét alatt több mint 300 milliárd dollárt veszített.

A kriptovaluták esése nagyrészt a gazdasági recessziótól való félelemmel magyarázható, miután az amerikai jegybank (Fed) május elején bejelentette a kamatemelést. Nem kizárt, hogy a Fed a következő, júliusi ülésén ismét ugyanilyen arányban emeli a kamatlábat azzal a céllal, hogy megfékezze az infláció növekedését Amerikában, amely májusban 1,00 % volt, az elmúlt 12 hónapban pedig 8,6 %. Ennek következtében az ármutató négy évtizede nem látott szintre emelkedett.

A hétvége óta több kriptopénz-értékesítő cég felfüggesztette a cseréket, átutalásokat és kifizetéseket, hogy fenntartsák a likviditást, biztosítsák működésüket és védjék eszközeiket. De a Bitcoin 50 százalékos idei értékvesztése hatással van a munkahelyekre és az új munkaerő felvételének lehetőségére is. Az ágazatban több vállalat is leépítéseket jelentett be a több, mint egy évtizedes fellendülés után fenyegető gazdasági visszaesés miatt.

Az euró tovább gyengül

A nagy mozgások az eurót sem kímélik. Az euró májusban elérte az 1,0380 dollárt, amire 2003 januárja óta nem volt példa. Ez a drasztikus leértékelődés nemcsak az euró gyengeségének, hanem a dollár szokatlan erősödésének is a következménye, amelynek indexe 20 éves csúcson van. A nagy kérdés most az, hogy a világ legtöbbet kereskedett devizapárosa végül milyen értéknél áll meg. A mostani adatok szerint tovább romlott az euró, ma csupán 0,95 dollárt ér.

Az euró gyengesége kétélű kard. Egyfelől versenyképesebbé teszi az európai exportot, másfelől viszont drágítja a más valutában és mindenekelőtt a nyersanyag (olaj, gáz stb.) esetében használt dollárban fizetett importot, ami további inflációs nyomást gyakorol az Unióra. Innentől kezdve nemcsak az euróban fizető országok, hanem a kisebb közösségek is megérzik a hatását, mint például Magyarország is. Csak egy dolog biztos, hogy mozgékony hónapok elé nézünk.

Megosztás

Az alábbi bejegyzések is érdekelhetnek

Tudatos testhasználat: miért nem elég csak mozogni?

2025. augusztus 18.|

„Mozogni kell, különben berozsdásodunk!” – halljuk gyakran. És valóban: a rendszeres testmozgás kulcsfontosságú az egészség megőrzéséhez. De van egy bökkenő: nem minden mozgás használ, ha nem jól csináljuk. Sőt, a rossz technikával, tudatosság nélkül végzett